Omlós pitetorta alap

 

 

Hozzávalók:

 

35 dkg liszt

1 kávéskanál só

20 dkg vaj

6-8 evőkanál víz

 

Elkészítés:

 

A lisztet elkeverjük a sóval, s a vajjal finom morzsalékos állagúra állítjuk össze, robotgép (pár másodperc, ne dolgozzuk ki alaposan!), vagy egy villa segítségével.

Kanalanként hideg vizet adunk hozzá, annyit, hogy teljesen összeálljon a tészta.

A tésztát két részre osztjuk, kb. 1/3 és 2/3 arányban, s cipókat készítünk.

Lisztezett deszkán 3 mm vastagságú kerek lapra nyújtjuk a nagyobbat, egy tűzálló ( 20-23 cm átmérőjű) lapos forma külső szélén 4 centivel nyúljon túl a mérete. Nyújtáskor a lap közepétől haladjunk a széle felé, hogy szabályos kör alakzatot kapjunk.

Ha túlzottan ragadna a tészta, még jobban lisztezzünk alá.

A tésztát sodrófa segítségével ráborítjuk a formára, amelyet előzőleg kikentünk, és liszttel meghintettünk. Az anyagot beleigazgatjuk, nyomkodjuk, hogy az alját, és az oldalát is béleljük ki vele. A kilógó részeket levágjuk, és a receptnek megfelelően megtöltjük.

A másik lapot is kinyújtjuk, akkorára, mint a sütemény felülete.

Középen éles késsel bevagdossuk, akár mintázatot is vághatunk bele (így a gőz szabadon eltávozhat belőle), s letakarjuk vele a tölteléket.

A levagdosott darabokat felhasználhatjuk díszítésre, cakkozhatjuk vele a szélét, levél -, virágalakzatot készíthetünk, fonatot, sodralékot, csavarhatjuk is, stb.

(Díszítési lehetőségek részletes leírása a  Sütési tanácsok, ötletek, …” címszó alatt található.)

Tetejét tojássárgájával kenjük meg.

Előmelegített, 220 °C fokos hőmérsékletű sütőben sütjük ki, míg szép pirosra nem pirul, kb. 25-30 perc alatt.

Amint kivettük a sütőből, rácsra helyezve hűtsük le, és hidegen tálaljuk.

 

Vannak olyan piték, amelyeknek a tölteléke nem igényli a sütést, ezért az alapot előre kisütjük.

Ekkor a formába igazított tészta alját szurkáljuk meg villával, alufóliát, vagy sütőpapírt fektessünk rá, majd erre egyenletesen terítsünk szárazbabot, vagy lencsét, s így süssük ki 15 perc alatt.

A fóliát a babbal eltávolítjuk, a tésztát ismét megszurkáljuk, és további pár percig (4-5 perc) sütjük még.

Ha netán még így is felpúposodna a kisűlt tészta, egy kanállal óvatosan egyengessük el a felületét.

Rácsra téve hűtsük ki.

A sütésnek ezt a változatát vaksütésnek nevezzük.