Tojás használata

A tojást felhasználás előtt minden esetben alaposan meg kell tisztítani, meleg folyóvízben meg kell mosni a szalmonellafertőzés elkerülése érdekében. Az előre megvásárolt tojást ne mossuk meg, a víz leáztatja a héján lévő védőréteget, és a szabaddá váló pórusokon a levegő bejut a tojás belsejébe, és hamarabb romlásnak indul. Hideg helyen, hűtőszekrényben tároljuk, a csak erre a célra használt tartóban, a többi élelmiszertől elkülönítve. Így a biztonságos helyről származó, friss tojás 3 - 4 hétig is eltartható.

Ha bizonytalan a tojás eredete, és annak frissessége, válogassuk át, és a régebbieket használjuk el először. Ha tojást kissé megrázogatjuk, és érezzük a sárgájának elmozdulását, akkor azt igyekezzünk elhasználni. A darabokat külön - külön verjük fel, egy csésze fölött, így nem érhet bennünket nagy meglepetés, ellenkező esetben tönkretehetjük vele az egész készítményünket.

Meggyőződhetünk a tojás állapotáról úgy is, hogy egy kisebb, mélyebb edényben, fél liter vízben 5 dkg sót elkeverünk, beletesszük a tojást. Ha leül a tál aljára, akkor biztosak lehetünk benne, hogy friss, ha lebeg a vízben, akkor már állott, ha viszont úszik a tetején, akkor valószínűleg romlott. A bizonytalan esetekben is ellenőrizzük le használhatóságát külön feltörve, ugyanis a nagyobb nyári melegek idején előfordulhat, hogy a régebbi tojás beszáradhat, mert több levegő kerül a héja alá, de a minőségét lényegesen nem befolyásolja. Amennyiben a színe, szaga, állaga nem változott meg, akkor nyugodtan használjuk fel. Viszont ha elszíneződött, folyós, s bűzös, azonnal dobjuk ki.

Tyúktojáson kívül másfajta baromfitojást is lehet használni élelmezési célokra, kivéve a kacsatojást, mivel a víziszárnyasok tojásának a héja nagyobb porózusú, s ez által könnyebben fennáll a bakteriális fertőzés veszélye.

A forgalomba kerülő tojásokat Magyarországon kötelező jelöléssel ellátni, amelyből megtudhatjuk a származását.

 A 0 jelzésű biotojást jelent, 1- es a szabadtartásos, a 2 - es a nem ketreces, de istállózott, és a 3 - as a ketreces nevelési módot jelzi. Ezt követi az a betűjelzés, amely az országot jelöli, a magyar termékek esetében HU betűkkel. A következő számsor az állattartó telep azonosítója, ahonnan a tojás származik. A csomagoló anyagon is jelzés van, amelyből kiderül, hogy hol csomagolták a tojást, és ugyanitt van adat a szavatossági idejére vonatkoztatva, amelyből kiderül, meddig használható. Előfordul, hogy feltüntetik azt az időpontot is, amely napon tojta a tyúk.

Ma már a nagyüzemben tartott állatok körülményeire szigorú állattartási, és védelmi szabályok vonatkoznak, mind az emberek, mind az állatok tekintetében is.

Forrás: tojásinfo.hu