
Citrom
A
citrom egész évben elérhető számunkra, többek között ezért és sokoldalúsága
miatt is használjuk a főzésnél, sütésnél egyaránt. Gazdag vitaminforrás,
elengedhetetlenül fontos szervezetünk számára. Élettani hatása több tekintetben
rendkívül jelentős módon érvényesül használata során, legfőképpen, ha nyers,
cukrozatlan, vízzel higított állapotban jut hozzá szervezetünk.
Sütemények,
gyümölcstorták, gyümölcslevesek, fagylaltok, desszertek, italok, stb. egyik
legfontosabb ízesítője.
Mielőtt
használnánk, feltétlenül nagyon alaposan mossuk meg!
A friss gyümölcs héját vékonyan hámozzuk és reszeljük
meg, úgy, hogy a fehér
belső héjából ne kerüljön bele, mert keserűvé teszi.
Citrom
-, és narancshéjat reszelve és megszárítva jól záródó üvegben tudunk tárolni,
cukorral is elkeverhetjük. Bármikor elővehetjük ízesíteni, főként töltelékek
(dió, mák, túró), és tészták készítésénél.
Mélyhűtőben is tarthatjuk a kifacsart héjat
jól záródó dobozban, vagy fóliába csomagolva, és amikor elővesszük, le tudjuk
reszelni.
Kandírozottan
a gyümölcskenyerek egyik legfontosabb alkotóeleme, a naranccsal együtt.
A
félbevágott citrom jól eláll, ha vágott felével egy tányérra fektetve, és egy
pohárral leborítva tároljuk, vagy cukorban megmártjuk. Folpackkal lefedve is
friss marad. Sóval vékonyan beszórva jól megtartja az aromáját.
A
citromot hosszabb ideig tudjuk frissen tárolni, ha egy üveg vízbe tesszük, s a
vizet naponta cseréljük.
A
fehér húsú gyümölcsök nem barnulnak meg hámozáskor, ha citromlével meglocsoljuk
a darabokat (pl. alma, körte, őszibarack, stb.).
A
citrom leve helyettesítheti a konyhában az ecetet.
A
kemény citromot dobjuk pár pillanatra forró vízbe, utána könnyedén facsarható
lesz a leve, vagy pedig az asztallap kemény felületén erősebben lenyomva
görgessük meg ide - oda.
Pár
csepp citromlé eléréséhez ne vágjuk fel az egész gyümölcsöt, szúrjuk meg egy
hústűvel, vagy fogvájóval, és ki tudjuk belőle nyomni a levet.